Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Arany János - Az Elveszett Alkotmány III.ének

2010.12.19
Már a pirók hajnal diadalzászlója kifeslett Napkeleten, s folyvást pirosabbá lőn a hegy ormán; Réteken, erdőkön, falukon és városon egyre Ébredezett a zsibaj, jeleül, hogy az annyiszor ifjúlt Természet ma megint felocsúdott rémriadalmas Álmából. A paraszt nyujtózva kel ökrei mellől És kitörölve szemét, a most féléve mosottat, Cserhaju öklével, ballag mérsékleti boltba[1] Egy negyed életvíz lélekderitő italára. Szurdikos utcákból, hol az éjt festékes aráknak Karjai közt tölté, kimerűl tollas köpenyeggel Egy vagy két filozóf, szüleiknek drága[2] reményi: Élni sietnek ezek, vásárlani új gyönyörélvet Pár huszasért s pótlékul adott potom életerőért. Már ama jobbak, kik magukat rég túlmivelék az Ostoba természet pimaszos szabatú reguláin, Vetkeztettetnek lefelé, hogy az éji Geschäftek Lankasztása után elaludják a nap unalmit. Itt-ott utcaszögön serkennek a városi őrök, És elballagnak kipihenni az éji virasztást, Osztoznak zsebelők, csendőrök, az ég adományán, Majdan a károsnak nagylelkűn visszahozandók Elsikkadt fejszéje nyelét, hitványka jutalmért. Főleg a vendéglő körül éber az élet azonban. Fürge legények, zöld kötenyekkel, ki s be sorolnak, Hónuk alatt foglalva tekeres, kalapács kezeikben, Még füleik mellett a múlt napon ott feledett toll. Benn, a keringőben[3] fölfejlenek ím a tekercsek, Zöld, veres és hószínü fejér kelméket eresztvén, Mellyekkel padokat, táblát és karzatot egyre Felcsicsomáznak a zöld hasu fickók, óva szegezvén Széleiket, nehogy a fizetetlen nemzeti kelmék, - Mellyek a Grosshändler soha nem feledő pagináin Írvák, nem szelidítve büvös saldirt erejével, - Elszakadozzanak, és a vevőt más boltba riasszák. Nemzeti ünnep lész itten: Védegyleti Gyűlés. Már gyűl a sokaság bámulni a tarka mutatványt, Éttelen újságvágy dologellenes ingere hajtván. Jőnek urak, nem-urak, vászonnemesek, paszomántos Birtokosok, frakkos megyetisztek, arasznyi szakállal Kardosan és botosan, hogy tudjanak ülni tanácsot; Úri parasztok, azaz kutyabőrtelen értelem aljas Emberi: ügyvédők, tisztek, papok, orvosok és föld- Mérők, kik hálátlanúl nem rettegik édes Anyjokat is lánccal terhelni naponti kenyérért; Végre zsidók, lesikált állal, hagymás faluszájak,[4] És a kanászoknál szigorúabb sorsu tanítók. Asszonyok is: lelkes buzgalmu leányi e honnak (Nem sokan e nemből) honi festésű rokolyákban, Legtöbben divatos kelmékben, máshoni drága Csipkebodor közepett ülvén mint nyársra feszült lúd, Tartani pártatlan bírálatot öltözetéről A bejövő-kimenő minden rangú sokaságnak; Szűkkezü kalmárnők csődöt lehelő piperével, Vesztaszüzek, zsoldos katonák ónnal teli karján, Peckes mesternők, feszes arccal, gömbölyü testtel; Szürke harisnyájú, idegen haju cifra zsidónők, És lyány-asszonyok, e szók értelmében egészen, Kik csak a buzdító, a tevékeny férfira várnak, S készek mindenöket, nemes elszánással, od'adni. Áldozatúl, a hon gyarapúlásának okáért. Jött Rák Bende vitéz, jöttek mind társai. Őket Ellátván a büvész Armída tanúlevelekkel: Mintha nemely távol megye gazdag táblabirái Volnának, legelőbb most látogatók e megyében Kis részbirtokukat, feljöttek tiszteletére A megyeispánnak, ki, nem is kételgve irántuk, (Mert tudhatta-e azt: ki, hol és mit bír a megyében?) Szívesen elfogadá, s meghítta gyülésbe is őket. Végre az elnök jött, ki nagy éljennek közepette Székeig elhatván, ekkép kezdette beszédit: "Én nagyon örvendek, látván, becses úri közönség, Mily nagyszámu magyart képes még gyüjteni egybe A haza érdeke, mit mostan van látni szerencsém. A védegylet ügyét akarom kegyetekbe ajánlni. Balgatagok voltunk mostanság, nagybecsü gyűlés: Ősi apáink megtanulának szőni darócot, Törni juhbőrt szittyás kacagánynak, szíjt hasogatni Bocskoraikhoz, kalpagnak rókát lenyilazni, Farkast és medvét bundának csáva-cserezni, Asszonyaik pedig a lent fonni, himezni a vásznat, Kötni erős csipkét és varrni magoknak, uroknak: Ami kevés pénz volt, nem ment külföldi zsebekbe, Nem hanem - eltemeték, minekünk, késő maradéknak. Ámde mi elhagytuk nyomdokjaikat: kacagány helyt Szűk zsákot viselünk zagyvált szinü condra szövetből, Párizsi utcákhoz készített kelmetopánkát Hordunk, öltözetünk valahány darab, annyi királynak Országából jött, s jó drágán - néha hitelben - Vettük, ugar földünk bevetetlen hagyva miatta. Ez gonoszúl megyen így. Kinek egy garas a jövedelme, S hármat költ: az előbb, vagy utóbb, de bukásra jut egyszer. Íme azért lelkes, takaros polgári e honnak Egyletet állíttak, melynek minden magyar ember Tagja lehet, s nem kell mást tennie, mint fogadással Azt ígérni, hogy ő honi kelméket fogad el csak Öltözetűl, honipar művét használja magának. Álljunk hát e nemes, csak húsz krajcárba kerűlő Társúlatba mi is: ki ne tenné ezt a hazáért, Lévén alkalom azt illy olcsón tenné dicsővé? Itt az ív: írjul alá. Kezdem: másfél huszas; itt van!" Szóla; megéljenezék, és végre leűle szokáskint. Ellenben pedig a tűzlelkü Hamarfy felálla: "Én nem kérdezem azt, használ-e honomnak az egylet" Kezdi, "csak azt: kormány ellenzi-e vagy sem? azonnal Tudni fogom, vajjon üdv rejlik e benne, vagy átok. Úgy veszem észre pedig: nincs a kormánynak inyére, És így, nem magyar az, cudar az, ki tagúl be nem álland." Melyre vitézlő Bende, dühét nem bírva, felugrott, S fülhasitó hangon így ránta magára figyelmet: "Az cudar, aki teszen kormánya, királya dacára. Az cudar, aki e kardviselő nagy nemzet egyénit Görbe takácsokká, festőkké tenni akarja! Illik-e az, hogy lent fonogasson az ős magyar ember? Illik-e, hogy gyapjút csapjon? Végtére: ki tiltja, Ezt ne vegyen, vegyen azt a szabad-zsebü honfi nemesség? Verje meg a magyarok szent istene, aki aláír." Rosszalatot búgott e szókra egész balog oldal: Ellenben javalá a sanior és mosolyogta; Melynek szürkehajú seregéből Aggdy felállván, "Meglehet" így kezdé: "van jó ezen egyesületben, Ámde korán van még, éretlen rá a magyar nép. Ifju korunkban, jól jut eszembe, mi lelkesedéssel Terjesztők a magyar szabatú köntöst haza-szerte! Szalmai volt a láng: frakkot visel a magyar ismét. Most pedig a kelmét kívánnák megmagyarítani: Meg nem foghatom azt, mért nem derekabb magyar öltönyt Anglia-posztóbúl, mint quakert szabni magyarból? Hordjunk zrínyit előbb, azután írhatjuk alá ezt." Gróf Telivér lőn most a szónok egész tüdejével: "Kormányellenies cél rejlik az egylet alatt, és Forrongásra vezet: megrontani minden erőmmel Szent kötelességem; pedig ez sok szép huszas áru Múlatság, uraim, nem mint önök egylete! már is Tízezret fizeték, pengőben, a gyáralapító Társúlatba, de nem sajnálnék adni megannyit, Csakhogy a védegylet bukjék, mielőbb, mi rutabbúl." Ton d apameibomenoV fölkelt gróf Lánghy, tüzelvén: "Én is adék a gyáralapító tárba, nemes gróf, Húszezret, de azért nem kérkedem ily helyen azzal. A védegylet ivét pedig épen azért fogom, ímhol, Írni alá, mert húszezerig meg kell rövidítnem Pénzkiadásomat; igy magamat, honomat kisegélem." Ónapy táblabiró váltá fel a grófot: "Örömmel Lennék társ az urak céhében s nem vonakodnám Subscríbálni azon papirost "úgymond" ha lehetne; Ámde nagyon méltó mentségem: tisztes öregnek, Mint magam, ily kirivó szinü köntöst hordani nem szép Lenne, fehért, zöldet, vereset, mint látom e tábl..." A nagy kacagás vágá ketté az öreg szavait, ki Szégyenkedve leült és felfogadá: soha többé Szót nem emelni, habár lopnák is előle hazáját. Szünvén a kacagás, Rőfész foga szert, s puha öklét Törve: "Alássággal hírül adom, a honi kelmék Brünn - vagy izé... Gácsról" igazítá arca-pirultan "Még ma megérkeznek, szolgálhatok illemes áron...?" Nagy köhögés jöve rá s így kénytelen újra leűlni. Singhy barátja pedig könyökét megrántva susogta: "Mit gondol koma, bukni akar honi kartona mellett?" "Ej koma", válaszol ez, "van eszem. Két vén honi mellett Tízet adok külföldi vagyont szint' oly magas áron, Végre, bukást mondván, a gyárt buktatni segítek." "Már az más" felel a koma, képe simára juháztan. Folyt az aláírás, szónoklat: s megjegyezendő, Nem szólt mind, ki aláírá az ivet, de viszontag Sem mind írta alá, ki az ügynek szónokaképen Sok nedves tenyeret fájós tapsokra hevített. Most Pipy gróf kelt fel s ügy pártolatára emelt szót: Mert, úgymond, divatos ma ez eszme nagyok, kicsinyek közt, Mert nem sokba kerül, s nagyon is lágy a kötelezmény: Puszta becsűletszó fékezve csak a kirúgókat. És így, aki belé unt, bizvást visszavonulhat: Szó a kötél, szabad azt revokálni, kivált a nemesnek. Hangady táblabiró hasonúl pártolta, ez okbul: "Olcsón vesztegetem gyapjúmat" mond; "ha Magyarhon Szinte csinál posztót s a külföld hordja tovább is, Szökken az ára, hiszem, s akkor huszasom, haza hozzák." Mellé szólt Rohanász; ő, úgymond, helyben aláír, Él hite keblében - s ez okon kész áldozatokra - Hogy védegyleti tag testén a nem-honi kelme Benn született honivá nemesül idegen szaga múltán. Borzond is javalá, ott látván benne az üdvet, Hogy lecsepűli böcsét a külföld áruinak s így Féláron vehet ő idegen-készítte iparműt. Langyi hasonlóul, nem igen tűntetve, aláírt; Ő az egészt levegőtisztító éji lidércnek Képzeli, mely se nem árt, sem használ szembetünőleg, S el fog tűnni megint, miután ragyogott egy időig, Ingady ellenben - majd bal, majd jobbra tekintve, Hosszú kétely után sem merte nevét odaírni (Juste milieu-s vala ő), abban lele mégis egyensúlyt Hogy fogadást tőn és - azt mondják - esküt adott rá Négy szem közt, miszerint, bár nyilván írni körülmény Tiltja, titokban azért hű lészen az egyesülethez, És, ha jutányosban kaphat honit, azt vesz örömmel. Illyen s még badarabb okokat hordván fel a gyűlés Tagjai kölcsönösen, miután a gyomorkaparó dél Hírül adá, hogy a gazdasszony káromkodik otthon, És a béketürés gyakor ásításra fakadt ki: Amint testi szemét éhség hálózta, fokonkint Nőtt értelme világa az elnöknek, ki egészen Tisztában látá kettőkor a tárgyat, a tisztek Megválasztattak (mind jó hanyag emberek) és a Gyűlés téltul elégült újságvággyal eloszlott. Bendét gróf Telivér meghítta magához ebédre Sorsosival, másnap pedig a követútasítások Választmánya előtt mutatá be levente barátját. Nagy kazal indítvány, szép változatos vegyületben, Várt a tanácskozatok percére, hideg nyugalommal: Minden előtt a magyar nyelv fordula kézre közőlök. Ennek az ellenzék egy kis töredéke ohajtott Volna erősb szövetű törvényt, mely bírna darázzsal Szintúgy, mint a legyek törpéivel és szunyogokkal: Ámde a nagy "numerus" megelégvék, sőt köszönettel Vette az eddigit is, némely nem győzte csodálni: Mint történhetik az, hogy már nincs tiltva magyarnak Szólni, pörölni, Magyarhonban, született anyanyelvén. Most az avíticitás kérdése került felül. Ez sok Szép köhögésre adott okot (ó mert szörnyü poros volt!) Majd, miután fel lőn olvasva, vitáztak erősen, Felhordák okait mind a négy nemzeti lapnak, Sőt felül is múlák ezeket pokrócban, epében. Földesurak, kiknek tetemes földbirtokaikra Dédükök elfeledett bűváldozatúl ebet ölni S bőrét a szerezett holdak hátára terítni, Hogy védné azokat harapós prókátorok ellen, Rögtöni eltörlést javasoltak a nyűg ősiségnek. Ellenben megavúlt ügyvédek, régi fiókok, Szú-likacsolta családszekrények felkutatói, Ó nevek emberi, volt uradalmak messzire terjedt Mesgyéin legelők s tengők örök álmu reményben; Szemrontó firkák halovány rejtélyei titkán Rágódók s egyebek, tudná a manó lesorolni, Alkotmány-kidülést, nemzetsírt láttak ezen szép Aggszerü intézet legutolsó körme-szakadtán. Legkitünőbb vala most Rák Bende beszéde, ki tartván Zálogosított birtoka vesztétől, kimeríté Ékesszólását a veszélyes gondolat ellen. "Nemde", kiált hevesen, "most is sok a pertelen ügyvéd, Kik, mivel egymástól nem tudnak elélni különben, Hajhászok, keritők és alkuszok és veszedelmes Csendzavarók lesznek, mindennapi szűk eleségért? Most vegyük el kenyerök jobb részét: nem fog-e majdan Fellázadni egész seregök, s e drága Magyarhont Nem fogják-e utóbb fenekestül felborogatni?" Ingady ellenben kívánta, hogy "eltörülődjön", Mindazonáltal nem rögtön, mivel az sok elárvult Hajdani nemzetség ígényit meghiusítná, Nem: hanem elvárván végét minden folyamatban Lévő és ezután kezdendő ősi pöröknek. Még ugyan a többség akaratja ki sem vala mondva. Mindazonáltal, időt kívánván megtakarítni, Sorra kitálalták a tárgyakat, okszerü célból: Hogy ki egyik tálból nem eszik, nyulhasson a máshoz. Bende a hongyűlés éventi ülései ellen Tiltakozék, kérdvén: minek azt a sok f... törvényt? Ollyan a törvény mint a bor: fanyar ízü ha új még, És savanyú képet torzít mellette ivója, Míg a megérett ót kéjelgve bocsátja le torkán. Van Verbőczyben ó is elég, csak győzze az ember Azt betanulni; miért ahelyett hát gyártani újat? Isten tízet adott mindössze az emberi nemnek: És mi nem érnők meg félmázsás corpusainkkal?[5] "Úgy van, öcsémuram" ősz Patvardy felelt helyeselvén, "Hajdan az ifjúság tanulá, mint tisztes apái, A haza törvényét, mint azt Verbőczyben és szent Corpus Jurisaink foliánsain írva találta: Most, tanulás helyt, őmaga gyúr, külföldi anyagból, Új törvényt, nehogy a régin rágódnia kelljen." Másik a képviselő rendszert átkozta kegyetlen, Mondván: nem lakik ő jól más szájával, eszét sem Bízza magánál, úgy lehet, ifjabb képviselőre. Aggdy a kortesség szép volta felől csodaszépen Értekezék; Telivér a német vámra sohajtott, Úgy hívén a hazát tündökleni gazdag iparral. Gróf Pipy kényszeritett örökös váltságot ajánlott, Melly a jobbágyot kötelezze kiváltani földjét; Földesurát, úgymond, szükségtelen így kötelezni: Az, maga hasznáért, örömest lép alkura úgyis. Volt, ki füléig adós maga, üdvet a státus-adósság Elfogadásában keresett, nem tudni, mi okból; Másik egész tűzzel - vala bár hive a maradásnak - Sürgete teljes szót minden városnak adatni, Csakhogy az ellenzék leszavaztassék a diétán. Lánghy a kormánynak felelősségét akará ki- Vinni: derék akarat! kár volna ha nem sikerülne! Mondják: így akará az egérnem is egykor a macskát Megzabolázni, de nem hallottuk még az eredményt. Mások a sérelmek tárgyában emígy szavazának: Minthogy ezen panaszok nagyon is halmazra tolúltak, S mink, fiatal maradék, nem tudjuk már nagyapáink Régi gravameneit, nem tudja miénket a késő Posteritas: jó voln' ezeket mind összeszedetni, És egy öreg könyvben kinyomatni jövő tudomásul. Ám sokan ellenzék e javaslatot, azt bizonyozván, Hogy feledékenység legjobb ír e panaszokra. Szóltak az esküttszék mellett és ellen is, ámbár' Vékonyan ismerték ezen intézet miben-álltát, Csak hírnévben, mint a monda vitéze a kávét: Hja, de mi csillagaim, törvényhozatalra születtünk: Azt is látnunk kell, ami túl van hályogainkon. Mindezeket, pro és contra, vitaták sok időig; Mindenik önnéztét akará a többire tolni, Vélekedésében tetszék mindenki magának, És maga sátra előtt söpré minduntalan a port. Így, természetesen, lehetetlen volt egyesülni. Látta az elnök is ezt: hogy azért más térre vezesse A meddő szavalást, ámbár még nem vala sorban, Híres ügyét szőnyegre dobá a házi adónak. Mintha darázsfészket pajkos süheder faderékban Megbizgat, dühösen zúdul fel a hangos odúban A szuronyos bogarak számnélküli nagy sokasága: Úgy zúdúlt föl egész teremök, hallván az adó szót. Elsőbb is Rohanász foga szert, és cifra beszéddel Nemcsak a házi adót, hanem a hadit is helyeselte, Mert, vegyük észbe, magának nem volt semmi vagyonja, Sőt a reménybelijét is túlhaladá az adósság. Ellenben Telivér gonoszúl csépelte a tárgyat, S hosszu beszédének farkául így teve kérdést: Volna-e képtelenebb annál: hahogy a nemes ember Nemcsak a választás terhét, mely annyira súlyos, (Egy tisztújítás taval is négy ezriben állott) Fogná hordani, nem, hanem a megyetiszt fizetését Szinte viselné a házsártos, lomha paraszttal, Kit csak, mint a diót, törten használhat az ember? Gróf Pipy váltá fel, de nagyon más-szőrü beszéddel. Ö minap apjával csak egy úgynevezett szobalyányon Összeveszett gonoszúl, s azidőtől fogva szünetlen Pesti Lapon legelész és átkozom egy liberális; Hármat a legjelesebb cikkekből szóhiba nélkül Elfútt, s elfogadá az adót; de az emberi szívek Vizsgálója tudá, hogy a szónak rejteke táplál Némi reményt, miszerint hamarább rá száll az örökség, Mintsem a házi adó törvénye fizetni szorítná, És így még lesz idő a nem-fizetősdi szerepre. Most ősz Aggdyra jött a sor, ki felállva, nehézkes Mozdulatokkal (mert ő nagy nyomatéku egyén volt) Méltóságosan így szavazott: "Természeti törvény, Hogy kiki ollyan arányban hordja az álladalomnak Terheit, amilyen részvétese a jövedelemnek. Én a közös fizetés terhét őszinte örömmel Üdvözlöm. Hogy adóz a jobbágytelki nemesség, Én javalom, mert azt a jogosság hozza magával. Tudva van ott: mellyik nemes és hány véka vetést bír, És az adókivetést akadály meg nem nehezíti. Ám a birtokosok már más rovatúak: ezeknek Terjedetes faluit, pusztáit, mesgyehatárit, Völgyeit és hegyeit, vizeit, gazait, pocsolyáit, Erdőit, mezeit, nádréteit és legelőit, Malmait, amellyek kétszer vámolnak: először Míg zöld még a vetés, megye-meglimitálta vizökkel, Aztán majd szemül is molnár-szentelte fukákkal, Mindezeket nincsen ki e földön számba vehesse. Én hát, bár az adófizetést is örömmel akarnám, Még most megmaradást javalok subsidiuminknál." Erre legott tüzesen felpattant a deli Borzond: "Táblabiró tens Aggdy Ferenc úr úgy teve, mintha A szabadelvű párt szabad elveit osztani hajló Volna, de lám a szeg kiüt a már rég elavúlt zsák Hézagain, s a víz kifoly a rossz rosta fonásán. Jobb azt szép kereken megmondani: »én nem adózom«; Vagy: »bizony én igen« és nem hímhámozni körötte Én feltétlenül fizetem - bár zúgjon akárki - Házi adóm, mihelyest - felelőssé válik a kormány." Lánghy nem így akará, hanem elsőbb tettleg adózni, S akkor a gyűlt pénzről majd rendelkezni magunknak. "Míg e zöld táblán" úgymond "készítjük az ingyen Terveket, én addig nem várok semmi eredményt. Kezdjük el a fizetést, alapítsunk nemzeti tőkét, Majd lesz terv is elég, csak pénz s akarat ne hiányzzék." Nem helyeselte szavát e grófnak a szellemi párt sem. Mit? rögtön fizetést? morogának. Az esztelen ember! Sokkal szellemiebb haladónak véltük a jámbort. Mintsem időt töltsön s kezeit szennyezze, fizetvén Materialis pénzt ragyogó pompáju szavak helyt. Majdosi pártolná, de haragszik, hogy liberális Pendít meg mindent legelőbb, pedig ő szabadelvű Ember után, mondá, még mennyországba se menne, Lepkefy ellenben - ki ma szólt elsőbb a gyülésen, Ifjui lángszívvel kelt védelmére az ügynek. Ő csak a mult napokban tért vissza honába Pozsonybul, Hol, mint úgynevezett Lantaxerr,[6] sok mosadékot És átkot megevett megivott két évnek alatta. Ott, bár ótta magát a közös ragadálytul eléggé, Hajh! megmételyesült (legalább azt hitte az apja) És, uram irgalmazz! szabadelvű lőn a fiúból. Itthon elővették csípős lúgját a szülői Feddésnek, s váltig mosogatták azzal a kölyköt: Hasztalanúl! Szerecsent mostak. Végtére a gyeplőt Búsan utána veték, várván, hogy a köznapi élet Tégla-darabjaival dörzsölje le a veszedelmes Szellemi mázt. - Éljent aratott, végezve beszédét. Most miután a jobb s balog oldal sorban elállott, Juste milieu-s uraim neki bátorodának a szónak. Volt ki adót fizetett, de csak úgy ám, hogy ne adónak Híják a fizetést; másik kész volt az adóra Úgy, ha az eddigi nagy terhű subsidiumok[7] helyt Könnyebb rendes adó lépend, s nem hajtatik oly nagy Tűzzel, mint szedetik ma az ily országos ajánlat. Legnyomosabban szólt pedig a jó Ingady, mondván: "Szívemből akarom, hogy adózzék minden, e honnak Felvirulásáért, kit egével bétakar e hon: De kérdem: mire ám? Nem kell-e kitudnom előre Részletesen, hova fog pénzem költetni, mit adtam? Hány kapocs, és hány sín kell a vasutakhoz? az őrnek Mit fizetünk? s abból mi esik rám? Hát a csatornán Hány garas egy napszám? Hány ásó és kapa kell ott? Mindezt tudni nekem, kérdem, bőrömbe nem áll-e? Én, hogy az állandó fizetés törvénybe irassék, Kívánom; de előbb állandóan s örök évig Szükség, részletesen, híven, kicsinálni a költség- Jegyzéket; hova majd az adó fordíttatik évrül- Évre; s azon munkát a törvénytestbe nyomatni, Hogy tudjuk, mikor és mire kell filléreket adnunk. Én, ha ezen jegyzék törvényünk testibe nem megy, Semmi adót el nem fogadok, bár elvem adózni." És már nem vala több szónok; röviden szavazának: Elfogadák az adót, kiki fenntartván a magáét. Bende pedig nem szólt; komolyan pödrötte bajúszát: Csak ti pöröljetek, így gondolta, saját magatoknak, Én tettel mutatom meg: adózik-e lélek e honban? Ingadyhoz vala most meghíva ebédre, ki tegnap A szabadelvűknek készítette fényes ebédet, Most pedig a maradó pártot kérette magához. Ingady gazdag volt s perszé gyermektelen ember; Nője derék asszony, köpcös, piros arcu menyecske: Ez radikál nő volt: nem szenvedhette a foldást És toldást, hanem új kellett neki szüntelen: új pénz, Új ruha, új vendég, új házi pör, új kocsi, új hír; Nem csoda hát, hogy az új arcú Bendét sem utálta, Sőt avatott szemek azt kezdették sejteni: Bende Kedvéért örömest eltűrne kevés gyanusítást. * [1] Erősen indítványozgatták a mértékletességi egyleteket, angol mintára. A mérésről. A. J. [2] Mert: ami sok pénzbe kerül, az drága: úgyde a szülői remény sok pénzbe kerül: ergo drága. A. J. [3] Keringő: Reitschul. Így neveztetnek azon tágas termek, melyekben a dicső magyarok more patrio walzerezni szoktak. A. J. [4] Falu szája a jegyző. A. J. [5] Corpus: Test. Ha lélek volna benne, úgy élő lény volna. A. J. [6] Lantaxerr, azaz Landtagsherr. E címmel a pozsonyiak nemcsak a követet, hanem írnokát is megtisztelték. Itt ez utóbbi értelemben áll. A. J. [7] A subbbsidiumok beszedése véghetetlen lassúsággal járt, a votumok bejegyzése miatt. A. J.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.