Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nádorok

2009.03.04

A nádorok

 

Elnevezése latinul comes palatinus (palotaispán). A legmagasabb – 11. századi eredetű – udvari, illetve utóbb rendi méltóság Magyarországon. A tisztség az „udvarbani ispán” (na dvor zsupán) szókapcsolatból nyerte nevét. A királyi udvarhoz, az uralkodó személyéhez kötődő nádori tisztséget frank-német mintára I. Szent István király hozta létre, de jogállása később sokat változott. Feladatköre kezdetben eredendően gazdasági jellegű: ő gyűjtötte össze és kezelte a királyi udvar jövedelmeit, felügyelte a király és környezete eltartását szolgáló birtokokat. Emellett az udvar harcos elemeinek, a mileseknek a parancsnoka, valamint az udvarnokok bírája. I. Szent László III. törvénye – amely a kutatók szerint valószínűleg Salamon királyságának idejéből származik – viszont tiltotta, hogy a (vidéki) birtokára hazautazó nádor a királyi udvarnokokon és az önként hozzá fordulókon kívül mások felett is ítélkezzék, s bírói pecsétjét a királyi székhelyen maradó helyettesénél kellett hagynia. A 11. században az udvar népei fölött általában a királyi udvar székhelyén működő királyi jelenlét bíróságán ítélkezett, de a saját ispáni joghatósága alá tartozó népelemeknek – ugyanúgy, mint az őt önszántukból felkereső nemeseknek – saját portáján is szolgáltathatott igazságot.

 

A nádor gazdasági teendőktől való megszabadulása a 12. századra tehető, s a curialis comes (országbíró) megjelenésével függött össze. Ekkor mentette fel II. István király az udvarispáni feladatok ellátása alól a nádor-t, és szervezett külön bírói széket számára. Az udvarbírói és a nádor-i tisztség 1138-tól bizonyítható szétválása lehetővé tette a nádor országos jellegű bíráskodásának kifejlődését.

 

Az 1222. évi Aranybulla szerint a nádor bírói joghatósága már kiterjedt az ország minden lakosára, az évenkénti Szent István-napi fehérvári törvénynapon a megjelenésében akadályozott király helyett ítélkező bíró. Az uralkodó külföldi hadakozásának idején a nádor idehaza a király helyettesévé lépett elő. A nemesek fővesztéssel és jószágvesztéssel járó ügyei azonban kivételt képeztek. Ezekben a nádor nem intézkedhetett önállóan, csak királyi hozzájárulással dönthetett (1222:8. tc.). A 13. század elején a nádor már az ország egyik legfőbb méltóságviselője. Az Aranybulla (1222:30. tc.) alapján a nádor a bánnal, valamint a király és a királyné udvarbírájával azon négy jobbágy közé tartozott, akik két tisztséget viselhettek. Az Aranybulla elkészült 7 példánya közül egyet az ő őrizetére bíztak, hogy azt állandóan szem előtt tartsa, és se a királyt, se mást ne engedjen eltérni az abban foglaltaktól. Ebből a cikkelyből származtatták régebbi jogtörténészeink a királyt ellenőrző nádori jogkört, s azt a nem mindig érvényesülő elvet, hogy a király és a nemesek közti ügyekben a nádor illetékes mint eljáró bíró. A második Aranybulla, amellett hogy ismételten hangsúlyozza a nádor – egyházi személyek kivételével – mindenkire kiterjedő bíráskodási jogát és kötelességét (1231:1, 1231:17), az ügyeket rosszul intéző nádor leváltását is lehetővé teszi (1231:3), sőt arról is intézkedik, hogy a nádor helyettes bírákat ne tartson, legfeljebb egyet, a saját udvarában. Ez a helyettes volt az alnádor, aki a 13. század második felében előszeretettel székelt az ország közepének tekintett Pesten, illetve Budán.

A 13. század második felétől az országot járó nádor gyakran bíráskodott az egyes vármegyék számára e célból meghirdetett bírói közgyűlésen (generalis congregatio). Ide hívták össze az érintett – egy, néha kettő vagy három szomszédos – vármegye nemességét (a 13–14. században még a nem nemeseket is). Az összegyűltek a nádor elnöklete alatt bíróságot választottak, amely kisebb ügyekben a helyszínen ítélkezett, a bonyolultabb pereket pedig a nádor rendes – udvari – ítélőszékére halasztotta. A generalis congregatio fő feladata a közbűntények elkövetőinek (rablók, tolvajok, orgazdák, pénz-, pecsét- és oklevél-hamisítók, gyújtogatók stb.) üldözése volt, akiket – ha tettük rájuk bizonyult – a helyszínen kivégeztek. Az érintettek ilyen körülmények között óvakodtak megjelenni a közgyűlésen, ezért jegyzékbe foglalták a neveiket és bárki által szabadon megölhetőnek nyilvánították őket (proscriptio). A bíráskodással kapcsolatos vagy egyéb természetű okleveleket a nádori jegyzők állították ki, akiket a nádor pecsétjét is őrző ítélőmester (protonotarius, gyakran az alnádor töltötte be a posztot) irányított. A nádori hivatal személyzetéhez tartoztak még a sáfár és a bírságszedők (a nádori törvényszéken kiszabott pénzbírságokat gyűjtötték be nyugták ellenében).

 

Ugyancsak 13. századi fejlemény, hogy a nádor lett a tatárjárás (1241-1342) után beköltözött kunok bírája, továbbá megkapta Pest megye örökös ispánságát. Kinevezésének rendjét – más méltóságokkal együtt – az 1291:9. tc. szabályozta. Eszerint döntés előtt az uralkodó köteles volt kikérni nemesei tanácsát. Már a 13. század végén is, majd a 14. század eleji interregnum időszakában is egyszerre több nádorral találkozunk, a királyi hatalom konszolidálódásával azonban visszatért a természetes állapot. I. Károly király megerősödésétől (1321) kezdve az új arisztokrácia tagjai töltötték be a nádori tisztet. Az Anjou-kor a bírói közgyűlések virágkora, később ritkultak, míg végül már tiltották megrendezésüket. 1342-ben a nádor vidéki kúriája is megszűnt, a királyi székhelyen ülésező nádori bíróság azonban továbbra is megmaradt, sőt tovább fejlődött.

 

A rendek a 15. század derekától arra törekedtek, hogy befolyásolhassák a nádorválasztást (1439:2. tc.), így a királyi tanácsnak – amely a gyakorlatban eddig is megtárgyalta a kinevezést – ezután a törvény is beleszólási jogot biztosított. 1447-ben, Hunyadi kormányzósága – V. László kiskorúsága – idején az országgyűlés választott nádort, I. Mátyás azonban ismét maga döntött a kérdésben, csaknem egész uralkodása alatt. 1486-ban azonban ugyanő már az országgyűléssel választatott nádort, sőt kezdeményezésére ugyanekkor törvénnyel szabályozták a nádori hatáskört. A széles körű jogosítványokkal felruházott nádor tiszte lett volna Mátyás halála után Corvin Jánost, az uralkodó házasságon kívül született fiát királynak ajánlani. A „nádori cikkelyek” szerint trónüresedéskor vagy a király kiskorúsága idején a nádor hív össze országgyűlést, a királyválasztáskor övé az első szavazat, ő a kiskorú király gyámja, s mindenki köteles ugyanúgy engedelmeskedni neki, mint a királynak. Ő a nemesi felkelés vezetője, az ország főkapitánya, közvetít a király és „az ország” közt felmerülő viszályban. E széles nádori hatáskörnek tudható be, hogy a 16. században a Habsburgok többször nem töltötték be a nádori tisztet.

A tizenötéves háború után kialakult nehéz helyzetben II. Mátyás a pozsonyi országgyűlésen engedményeket tett a rendeknek. A rendek ragaszkodtak a nádorválasztás jogához, így az új rend szerint a király 2 katolikus és 2 protestáns jelöltjéből a rendek választották meg a nádor személyét. A Wesselényi féle összeesküvés után I. Lipót nagyon kemény, abszolútisztikus kormányzatot vezetett be, nem töltve be a nádor tisztét. 1681-ben a növekvő török veszély miatt a soproni országgyűlésen engedni kényszerült, Esterházy Pál megválasztásával újra visszaállt a régi rend. A XVIII. században a nádori tisztet a helytartói tiszttel igyekeztek helyettesíteni. Először III. Károly 1732-ben vejét, Lotharingiai Károlyt "átmenetileg" helytartóvá nevezte ki. (A leendő császár így jobban megismerte a magyarokat, nem is volt tapasztalható később olyan ellenséges érzelem tőle, mint elődeitől.) Az átmenti időszek 1741-ben ért véget, amikor a nehéz helyzetben lévő Mária Terézia Pozsonyban a koronáért cserében újra betöltette a nádori posztot. A következő átmeneti helyzet 1765-ben következett be, amikor Mária Terézia vejét, Albert szász herceget nevezte ki helytartóvá (aki emellett a hétszemélyes tábla vezetője is lett). Mária Krisztina főhercegnő férje 1781-ig töltötte be tisztét. II. József a magyar rendek teljes mellőzésével próbálta irányítani az országot, így nem igyekezett a rendek legerősebb emberének számító nádori tiszt betöltéséről gondoskodni. Öccse, II. Lipót már diplomatikusabb volt, saját fiát, Sándor Lipótot választatta meg, így gondoskodott egy császárhű nádorról. Sándor Lipót egy tüzijáték előkészítése során halálos balesetet szenvedett, öccse, József követte, aki Magyarországon rendkívül népszerű lett (őt ábrázolja az első magyarországi köztéri szobor is, amit még a Rákosi korszakban sem döntöttek le). Utóda fia, István lett, aki az 1848-as forradalom alatt nem tűnt ki császárhűségével, az országgyűlés a Jelačić ellen küldendő hadsereg élére állította, azonban lemondott tisztéről és elszökött az országból. Vele zárult le a nádori intézményt viselők sora.

 

Magyarország ismert nádorai időrendben:

 

1030-as évek-1040-es évek Aba Sámuel

1055 Zacheus

1057 Radó

1066 k. Otto (Acha, vagy Atha)

1067 k. Radován

1075 I. Gyula

1091 Péter

1095 k. II. Gyula

1095-1108 I. Pál

1108–1116 János

1135 II. Pál

1137–1138 Fancel (Phonsol)

1145–1146, 1156–1157 Belus

1162 Héder

1163 I. Tamás

1165–1171 Ampod (Ompud)

1178–1183 Farkas

1184 I. Dénes

1185–1186 II. Tamás

1188–1194, 1198–1199, 1206 Mog (Mocho)

1197–1198 Ézsau

1199–1202 Mika (Mihály)

1202–1204 Benedek

1205 Miklós

1207–1209 Győr nembéli Csépán

1209–1212 Győr nembéli Both(o)

1212–1213 Bór-Kalán nembéli Bánk

1213–1214, 1219–1222, 1226 Szát nembéli Miklós

1215–1218, 1222–1226 Kán nembéli Siklósi Gyula

1222 Wechich fia Tivadar

1227–1228, 1231–1234 II. Dénes (Ampod nádor unokája)

1228–1231 I. Moys (Mózes)

1235–1240 Tomaj nembéli (III) Dénes

1242 Buzád-Hahót nembéli Arnold

1242–1245 Borsa nembéli László

1245–1246, 1248 Türje nembéli Szentgróti (IV.) Dénes

1246–1247 Gutkeled nembéli István

1248–1260, 1272–1273, 1274–1275 Ratold nembéli Roland

1260–1265 Héder nembéli Güssingi Henrik

1263, 1273–1274, 1277 Pécz nembéli (V.) Dénes

1266 Csák nembéli Domonkos

1267–1270, 1272, 1273 Kemény fia Lőrinc

1268 Tombold fia Benedek

1270–1272 II. Moys (Mózes) (I. Moys nádor fia)

1275, 1276–1277, 1284, 1285, 1289, 1291, 1292, 1295, 1296 Héder nembéli Güssingi Miklós

1275–1276, 1277–1278, 1281, 1288 Csák nembéli Péter

1278–1279, 1282–1283 Csák nembéli (II.) Máté

1280–1281 Aba nembéli Szalánczi Finta

1281, 1287, 1288 Héder nembéli Güssingi János (Iván)

1284 Aba nembeli Tekes fia III. István

1285, 1288, 1290, 1291, 1293, 1295, 1296, 1297, 1298, 1299, 1300 Aba nembéli I. Amadé

1286 Aba nembéli Matján

1289, 1291 Boztyh (Bastech) nembéli Rajnald

1290 Misza

1291 körül Szentemágócs nembéli II. Mihály

1297 nyarán Csák nembéli II. Máté

1298–1299 Pécz nembéli Apor

1298–1299 Ratold nembéli II. Roland (Lóránd)

1302-1303, 1304-1305, 1307, 1313-1315

1305-1306, 1307 Borsa nembéli Kopasz

1312, 1315-1318, 1320 Ratold nembéli Hasznosi II. Domokos

1322 Debreczeni Dózsa

1322-1327 Druget Fülöp

1328-1333 Druget III. János

1334-1342 Druget Vilmos

1342-1356 Gilétfi III. Miklós

1356-1367 Kont nembéli Újlaki IV. Miklós

1367-1372 II. László, oppelni herceg

1372-1375 Simontornyai Laczkfi I. Imre

1376-1385 Garai V. Miklós

1385-1387 Széchy VI. Miklós

1387-1392 Csáktornyai Laczkfi V. István

1392-1397 Ilsvai Leusták

1397-1402 Bebek Detre

1402-1433 Garai VII. Miklós

1435-1437 Pálóczy III. Máté

1437-1447 Hédervári II. Lőrinc

1447-1458 Garai III. László

1458-1484 Guthi Ország III. Mihály

1486-1487 Szapolyai II. Imre

1492-1499 Szapolyai VI. István

1500-1503 Vingárti Geréb III. Péter

1504-1519 Perényi III. Imre

1519-1523, 1524-1525, 1526-1530 Báthory VII. István

1525-1526 Werbőczy VIII. István

1530-1533 Alsólindvai Bánffy IV. János

1533-1554 nincs nádor

1554-1562 Nádasdy III. Tamás gróf

1562-1608 nincs nádor

1608-1609 Illésházy IX. István

1609-1616 Thurzó György

1618-1621 Forgách Zsigmond

1622-1625 Thurzó Szaniszló

1625-1645 Esterházy VIII. Miklós

1646-1648 Draskovics V. János

1649-1654 Pálffy III. Pál

1655-1667 Wesselényi Ferenc

1667-1681 nincs nádor

1681-1713 Esterházy IV. Pál

1714-1732 Pálffy IX. Miklós

1732-1741 nincs nádor

1741-1751 Pálffy VI. János

1751-1765 Batthyány Lajos

1765-1790 nincs nádor

1790-1795 Habsburg-Lotharingiai Sándor Lipót főherceg

1796-1847 Habsburg-Lotharingiai József főherceg

1847-1867 Habsburg-Lotharingiai X. István főherceg (1848 után hatáskörét nem gyakorolta)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.