Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IRODALOM / 16.tétel - Juhász Gyula és Tóth Árpád

2010.11.17
XVI. tétel A Nyugat első nemzedékéből Juhász Gyula és Tóth Árpád Juhász Gyula: (1883 - 1937) - Szeged költője. A legtragikusabb sorsú nyugatos költő volt. Pályáját a Nyugat vezető lírikusaként kezdte, ő volt a szerkesztője a Holnap antológiának. Ő fedezte fel Babits Mihály tehetségét, azonban életkörülményei magányra, vidéki elszigeteltségre kárhoztatták. Tanári kinevezés Máramarosszigetre, aztán Szakolcára kerül, Várad után visszatér Szegedre. A Nyugathoz tartozik, de távol esik a fővárosi centrumtól. Hangulatát, közérzetét egyre súlyosbodó idegrendszeri betegsége határozza meg. Többször kísérelt meg öngyilkosságot, végül sikerült. Nagy érdeme a fiatal József Attila költészetének felfedezése és munkájának méltatása. Lírájának alaphangja a rezignáltság (kiábrándult, mélabús hang), költészet jellegzetesen impresszionista hangulatú líra, főleg a nyelv zenei hatására törekszik. Nagy műgonddal alkotott, formakultúrája a parnasszistákkal rokonítja (francia alkotók, akik nagy jelentőséget tulajdonítottak a formának). Kedvelt műfaja a szonett, de sok magyaros verselésű dalt is írt, nyelvét az egyszerűség, az eredetiség jellemzi. Témái: a magyar táj, a népélet, a magyarság sorsa, történelme, gyakran képzőművészeti és irodalmi alkotások is ihlették versírásra. Nagy költő, nagy művészi alkotások felidézése is gyakori a verseiben, van szerelmi vonulata is. Juhász Gyula költészetében a táj jelen van, mint szókép fontos alkotó eleme, de megjelenik a táj, mint önálló lírai téma is a tájleíró verseiben. Tájélményei elsősorban az Alföldhöz (Szeged) és a Tisza-vidékhez kötődnek. Tájversei impresszionista és gyakran szimbolikus mondanivalójú költemények. A táj nála csak ürügy arra, hogy egyéni érzelmeiről, hangulatáról valljon. Verseiben a belső, metaforikus táj a külső táj megjelenítésével együtt jelenik meg. Tiszai csönd: 1910-ben a Hét c. folyóiratban jelent meg, dal, rövid, 12 soros. Nagy szerepe van a verszenének, álmatag hangulat adja vissza a tiszai táj hangulatát. A verszene a páros rímű, 10 szótagos, jambikus lejtésű sorok együtteséből adódik. Tudatos költői válogatás a magas és mély magánhangzók együttese, dominálnak a mély hangzók, a mély hangok adnak eleve elégikus, szomorkás zeneiséget. Kedvezi az alliterációt, a hangismétlést, ez szintén zenei elem, a hangutánzó és hangulatfestő szavak szintén fontos elemei a versnek, fokozzák a zenei hatást. 1 - 4 versszak: Tisza-parti esték hangulatát adja vissza. Egy érdekes metaforával kezdődik, ez az este beköszöntét érzékelteti: "Hálót fon az est, a nagy, barna pók", sötétség, mozdulatlanság, ez az első benyomás. Aztán hanghatások, harmonika, tücsök hangja, mind finom, a csendet gazdagító, az esti hangulatot a megszemélyesítések fokozzák: "Az égi rónán ballag már a hold:", "Tüzeket raknak az égi tanyák,", a csillagok fénylenek, mint pásztortüzek. Az alliteráció fokozza a vers zeneiségét "Hallgatják halkan a harmonikát." A vers utolsó két strófája a költő vallomása a hasonlóság és az azonosulás a költő és a táj között. Szerelmi lírájának ihletője egy váradi színésznő, Sárvári Anna volt. Ennek a szerelemnek (szerelmi lírának) élményalapja nem volt. A nosztalgikus emlékezés a fontos a költő számára. A legszebb Anna-vers: Milyen volt... - már a cím is töprengést, elgondolkodást fejez ki. Dal a műfaja, a verset a végtelen egyszerűség jellemzi. Hagyományos, egyszerű a strófaszerkezete, ötös és hatos feles (11 szótag), jambusok keresztrímekkel. A vers szókészlete is hétköznapi. A hasonlatokban szinesztéziával válnak költőivé. A versben a tájelemek és annak emléke együtt jelennek meg, egymást erősítik. A három versszak természeti képei idézik fel Anna alakját (nyár, ősz, tavasz). A versszakok felépítése azonos szerkezetű, kérdéssel kezdődik, "milyen volt", szomorú beismeréssel folytatódik, "nem tudom már", és egy dacos tiltakozás a strófa vége, "de azt tudom". Az ismétlődő strófaszerkezet, mondatszerkezetek és szóismétlések adják a gondolatritmust. Ez a vers hatásának egyik legfontosabb forrása, de nagy szerepe van az impresszionizmusra jellemző zeneiségnek (alliteráció, hangismétlés). A költő a reménykedéstől a teljes reménytelenségbe jut el. A vers elégikus dal. A táj mellett a magyar ember, a vidéki ember alakja is megjelenik verseiben: az életkép. Tápai lagzi: ellentét van a vers címe és a vers mondanivalója, hangulata között. A cím vidám, a vers komor hangulatú, a magyarság tragikus sorsáról szóló szimbolikus vers. Disszonáns, durva hangok uralják a verset, ez a zenei hatás is kifejezi, hogy szomorú vers. Háromszor tér vissza a brummog a bőgő, alliterációja felerősítve adja meg a vers komor hangulatát. 1. versszak: további groteszk hangok kísérteties, babonás hangulatot keltenek. 2 - 3. versszak: a paraszti élet egyhangúságát és reménytelenségét fejezi ki. "Az ember medve, alszik és morog." metafora ennek az életnek a teljes kilátástalanságát, ridegségét érzékelteti. Fokozza ezt a hangulatot a "Benn emberek és künn komondorok". A záró strófa baljós hangulatát a megszemélyesítés adja meg: "...elhervad a hold,", a kísérteties hangulat teljessé válik az utolsó sorban: "És a határban a Halál kaszál..." A hangok összeválogatása fokozza ezt a hangulatot, belső rím fokozza a hangulatot: halál - kaszál. A három pont a vers végén, megszakított mondat, elgondolkodtat, tovább- gondolkodásra késztet. Tóth Árpád Tóth Árpád (1886 - 1928) - Debrecen költője. Itt volt gyerek, a kollégiumban tanult, itt halt meg. Magához legközelebb Csokonait érezte. Élete nagyobbik részében Pesten élt, itt volt egyetemi hallgató (magyar- francia), újságíró. Cikkei a Hétben, majd a Nyugatban jelentek meg. Költészetét az elégikus hangvétel, a csendes szomorúság jellemezte. Ennek okai: betegség, szegénység, művészi ambícióinak megvalósulatlansága és politikai okok, háború, Trianon és a magyar sors reménytelensége. Témái: a magány, az egyéni sorsának kilátástalansága, a háború és az az elleni tiltakozás, a szerelem, írt néhány szép tájleíró verset is. Nagy műgonddal alkotott, igazi formaművész volt, kedvelt versformája a róla elnevezett Tóth Árpád sor, ezek lassú ütemű 10 - 14 szótagos sorok. Lírájának bizonyos fokú monotóniáját ez a fajtájú sor idézi elő, de ez nagyon illik mondanivalójához, impresszionista, verseit jellemzi a képgazdagság, különösen kedvelte a jelzőket, a megszemélyesítésnek és a szinesztéziának nála is nagy szerepe van a zenei elemeknek. Utolsó kötetében szembetűnő formai változás a klasszicizálódás, vagyis a formák leegyszerűsödése. Elégia egy rekettyebokorhoz: 1917 - átélte a világháborús tragédiát és tiltakozott ellene. A vers címe - elégia - műfaji meghatározás, de egyben hangulati előrejelzés is. A költemény két jól elkülöníthető részből áll, az egyszerűtől halad a bonyolult felé, egy látványból kiindulva jut el egy látomásig. 1 - 3: a lírai helyzetet mutatja be, és egy látványt rögzít; a természet békéje ellentétben van a költő és az ember zaklatottságával. Az ellentétjelzőkben, melléknevekben jelenik meg, az egyik a boldog természet, a másik a szomorú, bús költő. Megjelenik a metafora, amelyik a vers legfontosabb szervezőeleme lesz. A csónak, a sajka, a hajó - ez végigvonul a versen. 4 - 6: a látvány itt válik látomássá. Az emberhajók hányódnak - a háború az könny- és vérözön. Bibliai képbe torkollik a hajókép. Félelmetes látomás a világ elpusztulásáról, béke csak az ember után lesz, "ember-utáni csend". Impresszionista, mert mozgalmas, sok jelző halmozásával jeleníti meg a természetet. A megszemélyesítések szintén a festőiség, a vizualitás jellemzői. Az impresszionizmus jellegzetessége a zenei hatásra törekvés, sok az alliteráció (betűrím), jellegzetes versritmusa, 12 - 13 - 14 szótagos hosszú sorok, jambusok alkotják a sorokat, a sorok közepén van a sormetszet, a zenei hatást fokozzák a keresztrímek. Tóth Árpád költészetében megjelenik a városi táj: lírájában jelen van a természet képi elemként hasonlatokban, megszemélyesítésekben. Vannak önálló tájleíró versei is, amelyekben a témát is a természet adja (természetből veszi). Nagyvárosban élő ember, lírai témává teszi magát a várost. A városi táj jelenik meg a Körúti hajnal c. versében. Jellegzetesen impresszionista vers, a városi élet hangulatát akarja megragadni. Három mozzanatot emel ki a nagyváros életéből, a derengés, a hajnal és a nappal hangulatát. Jelzők, megszemélyesítések segítségével mutatja be a várost és annak sajátos hangulatát. 1. versszak: félig éjszaka, a derengő korahajnal időszakát mutatja be. A színek szennyesek, szürkék, egyértelműen érzékelteti a gyászos, szomorkás hangulatot, megszemélyesítések teszik élénkké a verset. Az emberalakok hasonlat segítségével válnak szemléletessé "...az álmos vicék, /Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok." 2. versszak: a hajnal képe, hirtelen változás, megváltozik színeiben a világ 3. versszak: megszemélyesítései mintha egy csodát idéznének "Bűvölten állt az utca. Egy sovány / Akác..." Megváltozik a hangulat a napfény hatására. Fokozza ezt a hangulatot a 4. versszak. 4. versszak: érdekes megoldás a megszemélyesítés és a szinesztézia (ez olyan költői kép, melyben különböző érzékterületek kapcsolódnak össze), pl. "... a színek víg pacsirtái...", "...lila dalra kelt / Egy nyakkendő;" A csendet most már hangok váltják fel. Fokozzák a leírás zenei hatását az alliterációk "...tompa, telt / Hangon a harangok..." 5. versszak: egy új arcát mutatja be a városnak, a nappalt. A nappal hangulata egészen más, mint a hajnali volt, jelzők, hangutánzó szavak érzékeltetik, hogy megváltozott a hangulat. Megszemélyesítés "Bús gyársziréna búgott,...", "...villamos jajdult...", "...józan robot...", "...a Nap még mint dobott / Arany csókot..." - a költő szeretete, együttérzése is kifejezésre jut. Fontos a versben a jambikus lejtés, a rímnek is fontos szerepe van a vers zeneiségében. Szép impresszionista vers. A nagyvárosban élő költők közül többen is megélik a város tájleíró témáját, ilyen költő, pl. József Attila. Én-líra: saját érzéseit, érzelmeit írja le a költő. Tóth Árpád költészetét nyugodtan jellemezhetjük úgy, hogy jellegzetes én-líra. A magány, a szegénység, a betegség állandóan visszatérő témái. Korai költeménye: Meddő órán: ez egy lírai önarckép, aprólékos műgonddal alkotta meg ezt a miniatűr remeket, egy elsuhanó pillanat jelenik meg a versben. A költő szomorú életének pillanatát ragadja meg a vers. Impresszionista módszerekkel jellemzi önmagát, életének reménytelenségét. Alapélménye a magány, szegényes környezet, önirónia, ezt teljessé teszi, hogy két melléknévvel jellemzi magát "Vézna, szánalmas..." Nagy szerepe van a rövid soroknak a hangulatkeltésben, a tompa rímek, a sok m hang, az a o á hangok az m hanggal párosulva szomorú hangot adnak a versnek. Impresszionista pillanatkép a vers, hangulatot ad vissza. A Meddő órán rokonverse a - Tóth Árpád én-lírájának - a Lélektől lélekig. Lélektől lélekig: továbblépés a Meddő órához képest, itt már nem önmagáról beszél, kiszélesítette a képet, és általában az emberi magányról szól, elégia ez a vers, a magányról, az elidegenedésről, az emberek társtalanságáról szól. A vers felépítése is más, egy élethelyzet leírásával és egy látvány bemutatásával kezdődik, és ehhez kapcsolódik a költő filozofikus megállapításai és zaklatott hangú megállapítása. 1. versszak: ez egy élethelyzet, áll az ablak mellett, ez a lírai helyzet. 6. versszak a második része a versnek, a költő megpróbálja megfogalmazni a csillagok üzenetét. Az 5. versszaktól kezdve megszaporodnak a kérdőjelek (töprengést fejez ki) és a felkiáltó jelek. 7.versszak fontos következtetés, a felkiáltó jelek mellett új kulcsszó a jaj, ezek kifejezik a költő mélységes fájdalmát. A zaklatott lelkiállapotot kérdő és felkiáltó mondatok fejezik ki, a fájdalmat kifejező ó indulatszó. A verset lezáró felkiáltó mondat a költő teljes reménytelenségét fogalmazza meg. Próbálunk kapcsolatot teremteni, de nem sikerül. A melléknevek, kifejezik a költő hangulatát (csüggedt, jeges). A félrímes, négysoros versszakok hangulatában is ugyanaz a mondanivaló fedezhető fel, mint amit a szavak sugallnak. Dísztelenebb stílus, a leegyszerűsített mondanivaló, mint Tóth Árpád mindegyik művénél. A mondanivalója komor és ezzel válik egyszerűvé a vers stílusa. Szerelmi líra: Tóth Árpádnak egy múzsája volt, menyasszonya, későbbi felesége, hozzá írta szerelmes verseit. Rímes, furcsa játék: mennyasszonyához írta, nagyon szép szerelmi vallomás, bravúros formamutatvány. Elégikus dal, szomorú a vers mondanivalója, de a vers zenéje vidám, játékos. Nagy szerepe van a sorvégi rímeknek, gyakori a négy szótagos mozaik rím (nem csak az utolsó két, hanem négy szótag is rímel egymással). Az élénk jambikus lejtés, sok alliteráció is fokozza a vidám, játékos hangulatot, ezzel ellentétes a mondanivaló, ellentét van a vágyak és a valóság között. 4 - 8 versszakig olvashatjuk, mit szeretne adni a költő a szerelmének, azonban ő csak e verset tudja adni. A vers utolsó strófáiban fogalmazódik meg a szép szerelmi vallomás, a szegény szerelmes pár összeborul, boldoggá teszik egymást, még akkor is, ha nincs semmijük. A vers rövid mondatai továbbgondolásra késztetnek. A költemény folytatásának is tekinthetjük az Esti sugárkoszorú c. verset (ekkor már felségül vette a mennyasszonyát), az ifjú férj ajándéka feleségének: 1 v. sz.: futó pillanat megragadása. Megjelenik az asszony alakja, vagy ahogy a költő látta. Szinesztézia "finom, halk sugárkoszorú". 2. v. sz.: a látvány látomássá válását örökíti meg. Egy bibliai metafora fejezi ki a kötő elragadtatását. Ezt a látványt kérdő mondatban vezeti le, itt a kérdő mondat a feszültséget fokozza. 3. v. sz.: Nagy szerephez jutnak az írásjelek, jelképezi az ünnepélyes csendet, azután következik a valóság "A földi érzés: mennyire szeretlek!". A 8 soros strófák egy hatalmas versmondatból állnak, ezek a hosszú versmondatok fejezik ki a költő érzelmi töltését; keresztrímek. Érdekes a magánhangzók tudatos arányának meghatározása. Az alliterációk fontos zenei elemei a versnek, jelzők, jelzőbokrok és mellettük szinesztézia és melléknevek jellemzik a verset, ez is impresszionista vers. Tóth Árpád a magyar impresszionista költészet kiemelkedő alakja. Jellemző verse az Álarcosan.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.