Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Örvös medve

2009.03.09

Az Euarctos alnem ázsiai képviselője az örvös medve (Ursus [E.] tibetanus F. Cuv.). Alakja aránylag karcsú, arcorra hegyes, a homlok és az orhát majdnem egyenes, kerek fülei aránylag nagyok, lábszárai közepesek, lábai rövidek, rövid ujjait rövid, de erős karmok fegyverzik. Bundája sima, de a vállakon, tarkón és a nyak oldalsó részén hosszúszőrű és a nyak elülső részének szőrzetétől elhatárolt, ami gallér benyomását kelti. Színe fekete, kivéve alsóajkát, amely fehér, továbbá a mellén levő fehér rajzot és az arcorr vöröses oldalait. A mellén levő fehér rajz Y-hoz hasonló, a kulcscsont táján megtört keresztsávot alkot, melynek közepéről rendesen egy nyél, vagy sáv indul ki a mell felé. Az örvös medve 80 cm marmagasság mellett 1.7-1.8 m hosszúságot és 120 kg testsúlyt ér el.

Az örvös medve Dél- és Közép-Ázsiában Afganisztántól az Amurig és Birmáig levő erdőségekben él. Blanford szerint Tibetben nem él, de a Himalájában 4000 m-ig is feljut.

Az örvös medve India északi részében és Kasmirban a szántóföldek és szőlőhegyek közelében levő csalitos erdőket kedveli, Szibéria délkeleti részén pedig a szálerdőket. Kitűnően mászik, a legmagasabb fákat is könnyedén megmássza. Radde szerint a tungúzok azt állítják, egyáltalán nagy ritkán jön le a fáról. Nyáron lugassá hajlítja és fonja össze az ágakat, télen pedig egy fa üregében ülő helyzetben alszik. A lugasokat Radde maga is látta, de a bennszülöttek szerint ezek nem szolgálnak hajlékul, hanem játékos kedvében készíti ezeket a medve. A Himalájában a medve építkezéséről semmit sem tudnak. Adams leírása annyiban egybehangzó Radde tudósításával, hogy az örvös medvét ő is a család legkitünőbb mászójának mondja, mert mikor Kasmirban a nálunk is ismert olaszdió és a szeder érik, az örvös medve a legmagasabb fákra is felmászik ezek után a gyümölcsök után. Azonkívül nem szívesen látott vendég a tengeriföldeken és szőlőkben, ahol sokszor nagy károkat okoz. Ezért a birtokosok őrállványokat építenek, ezeket emberekkel rakják meg, hogy erős kiáltozással elriasszák az érkező medvét. Radde a tungúzoktól hallotta, hogy az örvös medve gyáva és nem veszedelmes, mert szájürege kicsi és csak harapni tud, de nem tud tépni, mint a barna medve. De Adams ennek ellenkezőjét hallotta és azt mondja róla, hogy India hegyi lakói félnek tőle és nem ok nélkül. Kinloch megerősíti ezt a Himalájában szerzett tapasztalatai alapján és azt mondja róla, hogy veszedelmes állat, mely sok fehérbőrű vadászt ölt már meg és még több bennszülöttet. A bennszülöttek között sokan mutogatják az örvös medve által ejtett sebesülések forradásait. De mégis feltehető, hogy rendesen csak a megsebzett, megszorított, vagy a nyugalmában véletlenül megzavart medve támadja meg az embert. Blanford szerint az örvös medve az összes indiai medvék közül a legragadozóbb; nemcsak kisebb állatokat és szarvasokat üt le, hanem a szarvasmarhát és lovat is. Néha dögöt is eszik. Fő tápláléka azonban növényi; különösen gyökereket és gyümölcsféléket eszik, legjobban szereti a makkot. Kedveli a mézet is. Téli álmára vonatkozólag, ami a Himalája vidékét illeti, ellentmondók a vélemények, de feltehető, hogy nem oly rendesen alszik téli álmot, mint a barna medve.

Az örvös medve éjjeli kóborlásainál kerüli az embert. Ha embert szimatol, amit állítólag nagy távolságról megérez, a levegőben szaglász, izgatottá válik, néhány lépést tesz a szél irányában, felegyenesedik, fejét ide-oda forgatja, míg megbizonyosodik a fenyegető veszélyről, azután megfordul és olyan sebességgel eliramodik, amit el sem hisz az, aki ezt a medvét csak a ketrecből ismeri. A fiatalokat, számszerint kettőt, tavasszal hozza világra. Ezek a nyár folyamán az öregek mellett tartózkodnak; Indiában még azon túl is.

Az állatkertekben fogságban tartott örvös medvék viselkedésükben a baribálhoz hasonlók. Szokásaik és tulajdonságaik, valamint szellemi képességeik is egyformák, legfeljebb mozdulataik keltenek jobb benyomást.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.